Esélyegyenlőségi program 2019-2024

Geresdlakról bővebben

Tisztelettel köszöntjük minden kedves vendégünket és a községünk polgárait.
Falutörténelem

A község Baranya megye keleti részében helyezkedik el. Földrajzi értelemben része a Baranyai-dombságnak, ezen belül annak a területnek, amit összefoglaló néven Geresdi-tönknek nevezünk.

Népesség szempontjából szervesen hozzá tartozik azokhoz a településekhez, amelyek Mohács és Pécsvárad között fekszenek, amelyekben a 18. században német nyelvű lakosság érkezett, akik nyelvüket, nemzetiségi hagyományaikat a mai napig megőrizték és ápolják is azokat.
Geresdlak három településből alakult ki 1968-ban, mégpedig Geresdből, Püspöklakból és Kisgeresdből.
A község gyönyörű természeti környezetben, igazi dombvidéki területen fekszik, körülötte fennsíkszerű dombhátak, lankák, völgyek, ligetes részek vannak. Maga a település völgyben épült fel, amely egyik jellegzetessége a magyarországi, baranyai falvak kialakulásának.
A lakóházak száma Geresdlakon 400. A község igen korán, már az 1960-as években megkapta az egészséges, vezetékes vízhálózatot, amit azóta az igényeknek megfelelően, az új falurészek kialakulásával bővítettek. A vezetékes ivóvízzel ellátott lakások aránya jelenleg 100 %.
A község infrastrukturális ellátottsága az 1980-as évek végén a vezetékes gáz kiépítésével bővült. A vezetékes gázzal ellátott lakások aránya jelenleg 95 %. A crossbar rendszert 1990 után kötötték be, a telefonnal rendelkező lakások aránya igen magas baranyai viszonylatban, összesen 95 %. Így a település, illetve annak lakóinak gyors elérhetősége optimálisan biztosított. A helyi kábeltelevíziós hálózatot megteremtették, így lehetővé vált a műholdas csatornák jó minőségű vétele.
A burkolt utak kiépítettsége Geresdlak belterületén teljes, ilyen fokot ért el a járdák aránya is. Az utak jó, vagy kiváló minőségűek. A falu önálló szennyvíztisztítóval rendelkezik, a rákötések aránya magas.

A település oktatási és kulturális szempontból körzeti feladatokat lát el. Ugyanez a helyzet egészségügyi vonatkozásban is.

Messze földön híres a Geresdlaki Gőzgombóc Fesztivál, több ezer vendég látogat el hozzánk, a gőzgombóc hazájába. A Német Klub őrzi a német népi hagyományok mellett a népcsoport régi tárgyait is. Lakói nyugalmának megőrzése a rendőrséggel karöltve a Polgárőr Egyesület feladata. A Dózsa SE a focikedvelők mellett a túrázóknak is kínál programokat.

Az étteremben nemcsak az iskolások és óvodások részére főznek, hanem innen látják el ebéddel a helybeli, és a környező településeken lakó embereket is.

Geresdlak 2020